CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
„Kifejezetten is meg kell hirdetnünk és tanítanunk kell katolikus keresztény hitünket, mert nincs más név az ég alatt, csak Jézus Krisztusé, ő az ember megváltója, benne van üdvösségünk” – emelte ki Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) záró szentmiséjén Budapesten, a Szent István-bazilikában szeptember 29-én. A Magyar Kurír tudósítását közöljük.
A Piarista Rend Magyar Tartománya a feltámadásba vetett élő hittel tudatja, hogy az Úr Föltámadásáról nevezett Dr. Jelenits István piarista atya, nyugalmazott gimnáziumi, főiskolai és egyetemi tanár életének 92., szerzetességének 70., papságának 65. évében 2024. szeptember 26-án rendtársai körében szentségekkel megerősítve csendesen elhunyt.
A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény Éden c új időszaki tárlatának megnyitóját szeptember 19-én tartották az Ars Sacra keresztény művészeti fesztivál keretében Kovács Melinda Balogh Rudolf-díjas fotográfus alkotásaiból. A megnyitón köszöntőt mondott Marton Zsolt püspök, Koncz Kinga a Gyűjtemény igazgatója és Fáy Zoltán, aki egyben zenés tárlatvezetést is tartott a kiállításon, amelyen Fáy Lukács közreműködött szaxofonon.2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére...
Összes program »