Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

Harmadik alkalommal került megrendezésre Vácon az Embert a fedélzetre! elnevezésű tábor, melyre tíz és húsz év közötti ministráns, illetve a plébániai életben elkötelezettek fiúkat vártak. A július 15. és 19. között zajló tábor tematikája az "Embernek lenni másokért" mottó köré épült, és közel negyven résztvevőt vonzott, akik a hivatáskeresés és az emberi kapcsolatok mélyítésének útjára léptek a közösen eltöltött napok során.
Több mint tízéves rekordot döntött a tanító szakra bejutott felvételizők száma az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán. Az elsősorban pedagógusokat és segítő szakembereket képző főiskola különböző alap- és mesterszakjain minden várakozást felülmúlva a tavalyinál is több elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait.
Ferenc pápa 2021 januárjában jelentette be, hogy bevezeti a nagyszülők és idősek világnapját, melyet Szent Joachim és Szent Anna liturgikus emléknapjához közel, július negyedik vasárnapján ünnepel az Egyház. Idén júliusban immár negyedik alkalommal tartjuk meg a nagyszülők és idősek világnapját, ami a „Ne hagyj el öregkoromban” (vö. Zsolt 71,9) mottóra épül.
A „Meg nem született gyermek” szobra és Szent Janka életét bemutató kiállítás július 24-től egy héten át a Szilasligeti Szent László Templomban tekinthető meg. A szilasligeti katolikus közösség változatos programot állított össze erre a hétre, azzal a céllal, hogy minél több embert meg tudjanak szólítani.
A Katolikus Karitász országos központja évek óta megszervezi az „Öngondoskodó háztartások – Zöldellő kertek” programját, amelynek keretében vetőmagot biztosít konyhakerttel rendelkező családoknak. A Képmás Magazin munkatársa, Velkei Tamás útra kelt, és felkereste a Nógrád megyei Karancsság helyi Karitász-csoportját, hogy megnézze, hogyan hasznosulnak a palánták a mindennapi életben.

 <   1 ... 144 145 146 147 148 ... 655  > 

Akadálymentes változat
LÉLEKJELENLÉT
LÉLEKJELENLÉT
MAI NÉVNAP

2026. szeptember 1. kedd

Egon és Egyed

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt. Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
  • 2026.03.23.
    SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA ÖRÖKSÉGE SZÉKESFEHÉRVÁRON – KIÁLLÍTÁS
  • 2026.09.01.
    XIV. LEÓ PÁPA ÜZENETE A TEREMTÉSVÉDELEM 11. VILÁGNAPJÁRA
  • 2026.09.08.
    KISBOLDOGASSZONY - SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA
  • 2026.09.12.
    ARS SACRA FESZTIVÁL VÁCON
  • 2026.09.12.
    ARS SACRA FESZTIVÁL VÁCON – A HIT, A MŰVÉSZET ÉS A ZENE ÜNNEPE
  • Összes program »
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.