CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye is egyike azon tíz püspökségnek, amelyet a hagyomány szerint Szent István alapított. Bár hiteles forrás nincs az alapítás évéről, azt a történészek 1025-1030 körülre datálják. Az ezeréves fennállás megünneplésére Marton Zsolt megyéspüspök hároméves lelki készületet kezdeményezett az egyházmegye közösségei számára. A folyamat segítésére a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészítéséhez hasonlóan küldötteket kért a plébánosoktól és a közösség, valamint intézmény vezetőktől. A jubileumi küldöttek első találkozójára május 13-án kerül sor Vácon az egyházmegye nemrégen felavatott PüspökVác Rendezvényközpontjában.
Marton Zsolt megyéspüspök rendelkezése alapján a Váci Egyházmegyében 2023. Pünkösd vasárnaptól lesz kötelező az új Római Misekönyv használata. A hívek által mondott szövegek egy helyen módosulnak, a többi változás a miseszövegeket érinti alapvetően. A bevezetésre azért volt szükség, hogy a magyar fordítás törekedjen hűségesebben visszaadni az eredeti Római Misekönyv szövegeit.
Május 20-án napfényes időben gyűltek össze a fiatalok az „Egy szívvel, lélekkel” mottójú Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, melynek fő előadását Járay Márton református lelkész, mentálhigiénés szakember tartotta. A délutáni szentmise főcelebránsa és szónoka Fekete Szabolcs Benedek, a Szombathelyi Egyházmegye segédpüspöke volt.
A Váci Egyházmegye és a rokonság fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett paptestvérünk Baranyai László Nándor Becskei címzetes apát, tiszteletbeli kanonok, püspöki tanácsos, nyugalmazott lelkipásztor, 2023. május 16-án, életének 86., papságának 58. évében szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz.2025. december 3. szerda
Ferenc és Olívia
Abban az időben Jézus a Galileai-tengerhez érkezett. Fölment egy hegyre, és leült. Nagy sokaság jött hozzá. Hoztak magukkal sántákat, bénákat, vakokat, némákat meg sok más beteget, és lába elé tették őket....
Összes program »