CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Vác első írásos említésének 950. évfordulója alkalmából Szentek, polgárok, szőlőművesek címmel különleges tanulmányi vetélkedőt hirdetett középiskolások számára a Tragor Ignác Múzeum és a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény. A vetélkedő középpontjában Vác közel ezeréves történelme állt, de a lexikális tudás mellett kreativitásra, problémamegoldásra, ügyességre és csapatmunkára is szüksége volt a 4 fős csapatoknak. A vetélkedő megvalósítását Vác Város Önkormányzata és a Váci Egyházmegye is támogatta/támogatásával valósult meg. A verseny lebonyolításában nagy szerepet vállalt a Madách Imre Gimnázium történelem tanára Untsch Gergely.
Marton Zsolt megyéspüspök szentévi mariazelli zarándoklatra hívta az egyházmegye papjait október végén. A harmincnégy fős papi csoport lelkivezetője maga a püspök, segítője Tóth András egyházmegyei spirituális, idegenvezetője Csillag Péter állandó diakónus volt. A háromnapos zarándoklat a lelki feltöltődés és a közösségépítés ideje volt.
Idén ünnepli alapítása 70. évfordulóját a váci székesegyház Szent Cecília Kórusa. A Varga László atya vezetésével működő együttes jubileumi hangversenysorozattal turnézik, melynek első állomása Kolozsvár volt, ahol október 12-én egy ősbemutatóra is sor került. A Magyar Kuríron megjelent írást olvashatják.
Időről időre mindannyian összetörünk, megszenvedünk visszafordíthatatlan veszteségeket, elveszítünk valakit, valamit. Ebben a beszélgetésben ahhoz igyekszünk segítséget nyújtani, hogy a gyászhoz kapcsolódó tévhitek ne mélyítsék tovább a fájdalmat, megleljük a gyógyulás útját és egyben képesek legyünk támogatóan jelen lenni a gyászban egymás számára is. Graf Orsolyával, a Gyászfeldolgozás Magyarország Központ munkatársával, gyászfeldolgozás módszer specialistával Király Eszter beszélgetett a Lélekjelenlét podcast 15. adásában.2026. február 26. csütörtök
Edina
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Kérjetek, és adnak nektek; keressetek, és találtok; zörgessetek, és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap; aki keres, az talál; aki zörget, annak ajtót nyitnak....
Összes program »