CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
2022 júniusában alapította meg a Váci Egyházmegye Temetőüzemeltető cégét, mely a plébániák tulajdonában álló temetők üzemeltetését hosszú távon a jogszabályi előírásoknak megfelelően és gazdaságos módon tudja majd biztosítani. Ezenfelül azonban más elképzelései is vannak a cég ügyvezetőjének, Szendrői- Kovách Kristófnak, aki egyfajta édenkert megjelenítési lehetőséget is lát a temetőkben, hogy azok csöndes és karbantartott helyként lehetőséget biztosítsanak a méltó emlékezésre és a szemlélődésre. A vállalat indulásáról, kihívásokról, valamint a további víziókról Fekete Ágnes kérdezte.
Az évente megrendezett országos kispaptalálkozónak idén a győri Brenner János Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet adott otthont március 10. és 11. között. A találkozón előadást tartott Marton Zsolt váci püspök is, az MKPK papnevelésért felelős püspöke. A Győri Egyházmegye Sajtóirodájának tudósítását közöljük.
A Magyar Falu Program keretében 2021-ben meghirdetett Egyházi Közösségi terek fejlesztése című pályázati támogatás felhasználásával teljes felújítást kapott a ceglédberceli plébánia épülete. A felújított épületet 2023. március 5-én, vasárnap Marton Zsolt püspök atya áldásával adták át a közösség részére, az ünnepi szentmisét követően. Az áldás után a plébániaközösség agapén ünnepelt tovább.2025. december 28. vasárnap
Kamilla
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra...
Összes program »