CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Hazánkban 2023-ban tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával.
Január 26-án Vácon találkozott egymással három szlovákiai egyházmegye – a Nyitrai, a Nagyszombati és a Zsolnai - karitász szervezetének igazgatója Kovács Gáborral, a Váci Egyházmegyei karitász vezetőjével, hogy a lehetséges határmenti együttműködésről egyeztessenek és egymás jó gyakorlatait megismerjék.
2023. január 21-én immár több, mint egy évtizedes hagyományt követve tartották meg a Nógrád vármegyei Rimócon Szűz Mária és Szent József eljegyzésének ünnepét, avagy ahogy a helyiek ismerik: Mária menyegzőjét. Jusztin Péter rimóci lakos, a Váci Püspöki és Káptalani Levéltár munkatársának írását adjuk közre az ünnep eredetéről és a Rimócon felélesztett hagyományról.
Hét év után ismét Európában rendezik meg az Ifjúsági világtalálkozót 2023. július 25. és augusztus 6. között, a helyszín a portugál főváros, Lisszabon. Ferenc pápa szeretettel hív és vár minden 16 és 35 év közötti fiatalt a nagyméretű nemzetközi találkozóra. Csatlakozz a Váci egyházmegye csoportjához, hogy részed lehessen ebben a fergeteges lelki és közösségi élményben!
Január 15. és 22. között rendezték meg idén az ökumenikus imahetet, melynek keretében világszerte imádkoztak a különböző felekezetek a krisztushívők egységéért, így történt ez Vácon is. Videós összefoglalónkban a záró istentiszteletbe pillanthatunk be, miközben lelki útravalót kapunk városunk papjaitól, lelkipásztoraitól.2026. március 1. vasárnap
Albin
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett,...
Összes program »