Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

Július 23-án a Váci Világi Vigalom keretében adták át Vác Város Építészeti Díjait, amelynek „új épület” kategóriájában a Galamb közben 2021-ben elkészült MotiVÁCió Képzési Központ is elismerést kapott. A díjat a Váci Egyházmegye, mint beruházó és a tervező ill. kivitelező cégek közösen kapták.
Csak úgy záporoztak a kérdések a résztvevőktől Marton Zsolt püspök atya felé, amikor meglátogatta az egyházmegye fiútáborát, amelyet 11 év után rendeztek meg újra. Ezúttal a váci piarista gimnázium adott otthont az egyházmegye településeiről ide érkező, rendszeresen ministráló 10-20 éves fiúknak. A 39 fiatal ötnapos programjának jelmondata „Embert a fedélzetre!” volt, középpontjában pedig az életszentségre törekvés állt, amelyhez Boldog Carlo Acutis élete adta a vezérfonalat.
Balassagyarmaton idén július 24-én tartották a hagyományos Szent Anna-napi búcsút – mely egybeesett a nagyszülők és idősek világnapjával –, melynek főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt. A Szentháromság-templom előtt nagy sokaság gyülekezett, többen népviseletben. Minden év júliusában elzarándokol ide a környékbeli falvak népe az Ipolyon innenről és túlról. A Magyar Kurír tudósítását osztjuk meg.
A máriabesnyői Mater Salvatoris lelkigyakorlatos ház gazdasági vezetője, Nagyné Pádár Éva volt az EWTN Délelőtt c. műsorának a vendége, ahol a ház idei lelkigyakorlatos programjait mutatta be. (A videó a képre kattintva indul el.)

 <   1 ... 264 265 266 267 268 ... 645  > 

Akadálymentes változat
LÉLEKJELENLÉT
LÉLEKJELENLÉT
MAI NÉVNAP

2026. július 3. péntek

Kornél és Soma

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Húsvétvasárnap este a tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
  • 2026.03.23.
    SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA ÖRÖKSÉGE SZÉKESFEHÉRVÁRON – KIÁLLÍTÁS
  • 2026.06.29.
    EMBERT A FEDÉLZETRE - EGYHÁZMEGYEI FIÚTÁBOR
  • 2026.06.29.
    KALEIDOSZKÓP ALKOTÓTÁBOR AZ EGYHÁZMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNYBEN
  • 2026.07.03.
    RENESZÁNSZ TÁNCHÁZ - RÉGI ZENEI NAPOK
  • 2026.07.04.
    A RÉGI ZENEI NAPOK ZÁRÓKONCERTJE - ORFEO ZENEKAR ÉS A PURCELL KÓRUS
  • Összes program »
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.