CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Váci Egyházmegye központi intézményeinek vezetői számára új előadássorozat indult, amelyben keresztény vezetők osztják meg tapasztalataikat arról, milyen a jó vezető. A sorozat első előadója Fábry Kornél atya, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főtitkára, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója volt. Előadása kapcsán a 3M-et jelölte meg, amelyet a vezetőknek szem előtt kell tartani: Motiválás - „Miértelés” – Megtartás. Vezetői tapasztalatairól és a NEK utóéletéről kérdeztük. Az interjút két részletben közöljük.
Közel száz pap, kispap és diakónus gyűlt össze, hogy a váci Szent Anna Piarista templomban a hívekkel együtt ünnepeljék az olajszentelési misét, amelyet Marton Zsolt megyéspüspök mutatott be az egyházmegye papságával. A szertartáson Dr. Varga Lajos segédpüspök és Dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök is jelen volt. A zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórusiskola és a Premontrei Schola vállalta, akik gregorián énekekkel emelték az ünnep fényét.2026. május 2. szombat
Zsigmond
Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez...
Összes program »