CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 22-én, kedd este admissziót ünnepeltek a Központi Szeminárium kispapi kápolnájában. Az admisszió (vagy más néven jelölés) egy liturgikus szertartás, amelynek révén az Egyház az állandó diakonátusra vagy az áldozópapságra készülőket a szentelés előtt a jelöltek közé felveszi. Egyházmegyénkből két papnövendék, Szabó Gábor és Urbán Gábor is megkapták jelölésüket. Rajtuk kívül még Bakos Áron, Szarka Zoltán és Szlama Ákos papnövendékek admissziójára került sor.
Március 19-én ünnepélyes liturgia keretében áldotta meg Marton Zsolt váci megyéspüspök a felújított egykori ferences, szolnok-belvárosi Szentháromság-templomot és rendházat. A nagyszabású munkálatok során nemcsak a külső homlokzat újult meg, hanem a templom belső is, valamint bővítették az urnatemetőt.2026. április 12. vasárnap
Gyula
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:...
Összes program »