CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Június 10-én, pénteken, Monoron került megrendezésre a "Pont Neked!" ifjúsági lelkinap a Mente Ifjúsági Lelkészség, a Váci Egyházmegye pasztorális helynöksége és a Katolikus Iskolák Főhatósága szervezésében. Az első alkalommal megrendezett esemény a 13 és 19 év közötti korosztályt célozta meg, akik egyházi iskolákból és plébániákról érkeztek. A rendezvényen Marton Zsolt püspök is részt vett.
A Váci Egyházmegyei Karitásznál érkezésünkkor mindenki mosolygott, kedvesen fogadott, már messziről látszott: jó itt lenni, mert a munka jól szervezett, kreatív, és örömet ad azoknak, akik részt vállalnak belőle. Június 8-án, szerdán bepillantottunk abba a kis terembe is, ahol dr. Fodor Réka szerdánként orvosi segítségnyújtást végez.
A Váci Egyházmegye Kórházlelkészi Szolgálatának lelkigondozói és önkéntesei 2022. június 9-én, Vácon a spinyéri kápolnánál gyűltek össze. Az elmúlt negyedévben, ahogy engedett a járványhelyzet szorítása, minden hónapban találkoztak, hogy közös szentmiséken vegyenek részt valamint több időszerű témát és tennivalót megbeszéljenek.2026. július 24. péntek
Kincső és Kinga
Miután Jézus megmagyarázta tanítványainak, hogy miért mond példabeszédeket, így folytatta: „Értsétek meg hát a magvetőről szóló példabeszédet! Akik hallgatják a mennyek országáról szóló tanítást,...
Összes program »