CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nagyböjti körlevelét olvashatják alább, amelyben többek között kifejezi csatlakozását a Szentatya, Ferenc pápa 2022. február 23-án az általános kihallgatás végén elhangzott felhívásához, hogy március 2-án, hamvazószerdán tartsunk böjti napot a békéért. Külön biztatta a hívőket, hogy azon a napon buzgón szenteljék magukat az imádságnak és a böjtnek, kérve Szűz Máriának, a Béke Királynőjének közbenjárását.
A veresegyházi egyházközség, Rolik Róbert plébános atya vezetésével, szervezett zarándoklatot a Házasság hete programsorozat lezárásaként. A kezdeményezés 22 házaspárt szólított meg. A csoport Szadáról indult útnak gyalogosan Máriabesnyőre, az ősi Mária kegyhelyre. A zarándokok beszélgettek és együtt imádkoztak az út során a házaspárokért és a családokért.
Veresegyházon 2017-ben kezdte meg működését a katolikus gimnázium. Milyen lehetőségei, milyen feladatai vannak egy katolikus középiskolának egy városban, ahol ez az egyetlen középfokú oktatási intézmény? Prehodáné Nagy Éva igazgató és Vörös Károly, az iskola tanára válaszolt a Gaudeamus.hu kérdéseire.2026. július 2. csütörtök
Ottó
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »