CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Dunaharaszti Rákóczi-liget városrészében az egyházközösség tagjainak kezdeményezésére és összefogásával új templom épült, amelyet 2021. október 30-án Marton Zsolt váci megyéspüspök áldott meg ünnepi szentmise keretében. A Szent Imre nevét viselő templom megépülését a helyi hívek adományai és nagyon sok önkéntes munkája, valamint az egyházmegye, az önkormányzat és az állam anyagi támogatása tette lehetővé.
A Váci Egyházmegyei Migazzi Kristóf Pedagógusképzési Ösztöndíjat első alkalommal hirdette meg idén szeptember végén az EKIF, a jelentkezéseket október 10-ig lehetett benyújtani a 2021-2022-es tanév első félévére. Az ösztöndíj célja, hogy a Váci Egyházmegyében a megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező pedagógus-utánpótlást biztosítsák az EKIF fenntartásában működő köznevelési és szakképzési intézményekben.
dr. Pétery József 1890-ben született Miskolcon, értelmiségi családban. Innsbruckban, a jezsuiták által vezetett Canisiánumban készült fel a papságra. Vácra kerülése előtt Egerben a papnevelésben vett részt, de elsősorban a liturgiatörténetben volt járatos. 1942-ben lett váci püspök, a II. világháború idején.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »