CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Idén októberben huszadik alkalommal rendezték meg azt a világszintű kezdeményezést, amely keretében egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért a világ egységéért és a békéért. A kampány hazánk iskoláiban is elterjedt, és több intézmény vett részt benne, köztük a Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) több oktatási intézménye és óvodája. A SZEMI által készített beszámolót közöljük.
Hogyan lehet felkészülni a szülői szerepre? Milyen segítséget adhat egy szülésfelkészítő tanfolyam? A férfiaknak hogyan lehet segíteni a várakozás időszakában? A szülővé válásról fogunk beszélgetni, többek között arról, hogy a szülői szerepre való felkészülés, a gyermek születése, majd a gyermekágyi időszak hogyan formálja az újdonsült édesanyát, édesapát, és hogy milyen segítséget kaphat egy pár a szülővé válás lelki útján. Király Eszter vendége Kosztolányi Anna Róza, szülésznő, bába, gyermekágyas segítő, aki szülésfelkészítő tanfolyamot, sőt újdonsült szülőknek szóló csoportokat is vezet.
Október 16-18. között tartották meg a 30. jubileumi Családkongresszust a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága szervezésében „Reményünk a család – a mi ünnepe az én világában” címmel. A PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban tartott eseményen Vácon az egyházmegyék családreferensei, papok és világiak, különböző korú házaspárok vettek részt, akik elkötelezett segítői a családpasztorációnak. Az előadások visszatekintettek a 30 év alatt megtett útra és a családok támogatására életre hívott jelenlegi jó gyakorlatokat mutattak be.
Jövőformáló közösségek címmel rendezett országos cigánypasztorációs konferenciát Vácon, a Piarista Kilátó Központban a Boldog Ceferino Intézet és az Irgalmas Jézus Cigánymisszió. Október 17-én az egyházmegyék romapasztorációs referensei, a terület intézményeinek és civil szervezeteinek képviselői gondolkodtak együtt a jövő feladatairól. A rendezvényen részt vett Marton Zsolt egyházmegyénk püspöke. A Magyar Kurír beszámolóját közöljük.
A Rózsafüzér Királynője plébániatemplom búcsúünnepe, az év egyik legszebb és legfontosabb eseménye a maglódi közösségben, amely nem csupán a védőszentre emlékeztet, hanem a közösség összetartozását is kifejezi. A búcsú személyes és közösségi ünnep egyben: Istennek adnak hálát a templomért és a testvérek közötti kapcsolatokért. dr. Fülöp Krisztina katekéta írását olvashatják. 2026. április 9. csütörtök
Erhard
Húsvétvasárnap ketten a tanítványok közül egy Emmausz nevű faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumra (két-három óra járásnyira) fekszik. Útközben megbeszélték egymás között mindazt, ami történt....
Összes program »