CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Ebben az évben augusztus 24-én került sor az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapra. A Mária Út teljes hosszán tízezrek zarándokoltak és az édesapákért imádkoztak. A Váci Egyházmegyében ezen a napon volt Marton Zsolt új megyéspüspök szentelése, ezért a szokásos zarándoklétszámnak csak a töredéke indult útnak. A Veresegyház-Vác és a Nézsa-Vác szakaszon megrendezett zarándoklat végén 70 zarándok előtt mutatott be hálaadó szentmisét Torma Zsolt Joel atya a Váci Karolina Kápolnában.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat keretében vers- és novellaíró pályázatot hirdet „Szépirodalmi pályázat Árpád-házi Szent Erzsébet életéről” címmel.
Regőczi István (1915–2013) római katolikus pap és író egy hónap híján hetven évig szolgálta az Urat. Élete bővelkedett megpróbáltatásokban, de örömökben is. A több mint negyvenévi szocialista diktatúra alatt hat esztendőt töltött börtönben, de Krisztusba vetett maximális hite a legnehezebb időkben sem rendült meg.
Marton Zsoltot, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektorát augusztus 24-én ünnepi szentmise keretében püspökké szentelték és beiktatták főpásztori hivatalába a váci székesegyházban. A főszentelő Erdő Péter bíboros, prímás; a társszentelők Michael August Blume apostoli nuncius és Beer Miklós nyugalmazott váci püspök voltak.2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért és Mercédesz
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja. Egy fillérért ugye két verebet adnak?...
Összes program »