Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK »

Október 21–22-én ünnepelte a Gödöllői Premontrei Apátság közössége a Szent Ágoston prépostsági templom felszentelésének első évfordulóját. A kétnapos eseménysorozat keretében tartották a templom alapítására örökségét felajánló Sopronyi Kálmánka (1924–1937) egykori premontrei diák és szüleinek újratemetését is. A Magyar Kuríron megjelent írást adjuk közre.
Ünnepi szentmiseIdén október 12-én ünnepelték a ságújfalui Szent László-templom búcsúünnepét. A templom belső tere új színeket kapott, az egyházközösség pedig a harangok zúgásával és közös imával adott hangot a megújulásnak. A több évtizedes hagyományt idéző templom 1939. októberi felszentelése óta most az új festés adta meg a hátteret az ünnepi szentmisének, amelyet Kapás Attila plébános vezetett. Szónokként Kovács Gábor diakónus, a Váci Egyházmegye Karitász igazgatója érkezett. A nap üzenete nem csupán a falak színéről szólt, hanem a hit megújulásáról, a közösségépítésről és arról a bizalomról, amely a helyi híveket összeköti. Dénes Katalin írását közöljük.
A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ intézményvezetői Selmecbányára zarándokoltak október 16-án. Moys Gábor atya, a Szamaritánus Szolgálat lelkészének beszámolóját szerkesztve közöljük.
Az 1956-os forradalom évfordulójának előestéjén, október 22-én koszorúzással ünnepeltek a váci hívek a püspökség előtt az önkormányzati ünnepség keretei között. Pétery József püspök emléktáblájánál dr. Varga Lajos segédpüspök mondott beszédet. Egyházmegyénkben az 1956-os forradalom- és szabadságharc egyik legfontosabb történése a hívő nép számára, hogy Pétery József püspököt hazahozták Vácra a hejcei száműzetéséből.
A helyi összefogásnak köszönhetően már a második keresztet újították fel a községben az elmúlt több mint egy évben. A megújult Szőcsi kereszt megáldására október 23-án, a nemzeti ünnepen került sor Nagylócon. A nool.hu tudósítását adjuk közre.

 <   1 ... 49 50 51 52 53 ... 655  > 

Akadálymentes változat
LÉLEKJELENLÉT
LÉLEKJELENLÉT
MAI NÉVNAP

2026. szeptember 3. csütörtök

Hilda

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
  • 2026.03.23.
    SZENT II. JÁNOS PÁL PÁPA ÖRÖKSÉGE SZÉKESFEHÉRVÁRON – KIÁLLÍTÁS
  • 2026.09.08.
    KISBOLDOGASSZONY - SZŰZ MÁRIA SZÜLETÉSNAPJA
  • 2026.09.12.
    ARS SACRA FESZTIVÁL VÁCON
  • 2026.09.12.
    ARS SACRA FESZTIVÁL VÁCON – A HIT, A MŰVÉSZET ÉS A ZENE ÜNNEPE
  • 2026.09.12.
    ARS SACRA FESZTIVÁL VÁCON – A HIT, A MŰVÉSZET ÉS A ZENE ÜNNEPE, SZEPTEMBER 12-20.
  • Összes program »
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.