CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Vasárnap, az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa bejelentette: február 22-én, Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén konzisztóriumot tart, melynek során 16 új bíborost kreál. A testület új tagjai a világ 12 nemzetéhez tartoznak, így képviselik a római egyház és a világ minden részén jelen lévő helyi egyházak közötti szoros egyházi kapcsolatot. A pápa, érdemeik elismeréséül, ugyancsak bíborossá nevez ki három nyugalmazott érseket.
Az új egyházi év kezdetén, s a „polgári” 2013 végén visszatekintve, talán nem túlzás azt állítani, hogy a mögöttünk hagyott évben annyi minden történt egyházmegyénkben és a világegyházban, mint máskor évtizedek alatt. 2013 Karácsonyán Dr. Beer Miklós megyéspüspököt kértük meg, hogy tekintsen vissza az elmúlt-, és előre a következő hónapokra.2025. december 7. vasárnap
Ambrus
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:...
Összes program »