CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Április 2-án délelőtt tartotta Marton Zsolt a hagyományos olajszentelési szentmisét Vácon, a Nagyboldogasszony-székesegyházban. Az egyházmegye papsága mellett a hívek is szép számban vettek részt az ünnepi szentmisén, amelyen a betegek és a katekumenek olaját, valamint a szent krizmát áldotta meg a főpásztor.
Marton Zsolt váci megyéspüspök idén töltött be a 60. születésnapját és néhány hónapja a Piarista Rend konfráterei közé is fogadták. Ebből az alkalomból a Piarista Rend Magyar Tartománya kommunikációs munkatársa beszélgetett a főpásztorral „szent kalandról”, a piarista gyökerekről és a papság tüzéről.
Megrendítő lelki élményben volt része mindazoknak, akik 2026. március 28-án részt vettek a Benczúrfalvi Passión, amelyet immár harmadik alkalommal rendeztek meg a benczúrfalvi Szent Antal Fogadalmi Keresztúton. Az esemény – a szervezők szándékának megfelelően – a hit, a művészet és a közösségi összefogás találkozásává vált, ahol Jézus Krisztus szenvedéstörténete életképekben elevenedett meg a résztvevők előtt. Ferencz Zoltán a benczúrfalvi Pro Arte et Natura Alapítvány elnökének írását adjuk közre.2026. május 20. szerda
Bernát és Felícia
Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam...
Összes program »