CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Lelkinappal ülte meg védőszentje ünnepét a Váci Egyházmegye Szent Lőrinc Diakónusköre a veresegyházi Viczián-tanyán. Püspöki szentmise, vendégek, együtt elköltött ebéd, ismerkedés, játék, a szerpapok és a feleségek külön beszélgetése mind-mind belefért augusztus 10-e kánikula utáni, hűvösebb napjába.
Kétnapos rendezvénysorozattal ünnepelte meg Galgamácsa a község templomának századik születésnapját. Augusztus első hétvégéjén többek között fotó- és miseruha-kiállítással, főzőversennyel, gyerekprogramokkal; a templomban pedig a Gável testvérek vezette zenés dicsőítéssel és a Szentírás felolvasásával indította fel szívét az ünneplésre a Dr. Csiba Tibor plébániai kormányzó vezette közösség. A két nap csúcspontjaként vasárnap, augusztus 4-én 16 órakor ünnepi szentmisében adtak hálát a helyiek és a vendégek a száz éves templomért. A szentmise főcelebránsa dr. Beer Miklós megyéspüspök volt.2026. január 16. péntek
Gusztáv
Néhány nap múlva Jézus visszatért Kafarnaumba. Mihelyt elterjedt a híre, hogy otthon van, annyian jöttek össze, hogy még az ajtó előtti téren sem fértek el; ő pedig hirdette nekik az igét. Közben odahoztak hozzá egy bénát....
Összes program »