CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Háromnapos váci látogatáson vettek részt az egri érsekség káplánatyái főpásztorukkal, Ternyák Csaba érsekkel. A káplán atyáknak minden évben más egyházmegyét választanak kirándulásuk helyszínéül; idén Vácra és a Váci Egyházmegyére esett a választás. A kirándulás egyrészt kitűnő alkalmat nyújt a választott egyházmegye püspökeinek megismerésére is, hiszen Marton Zsolt püspök több programba bekapcsolódott, Varga Lajos püspök pedig szinte végig az atyákkal volt. Másrészt lehetőséget biztosít a káplán atyáknak is, hogy jobban megismerjék egymást és az érseket.
Minden év augusztusában, Nagyboldogasszony ünnepe környékén megszervezi a Pasztorális Helynökség kispapjaink a nyári tábort, amelyet harmadik alkalommal tartották a kismarosi Kafarnaum házban Fejérdy Áron atya és Urbán Gábor atya vezetésével. A három frissen szentelt diakónussal együtt tizenegy kispap volt jelen. A tábor egyik célja, hogy az évfolyamok találkozzanak, testvéri, családias közösség alakuljon közöttük.
Szent István király a kereszténységre, a remény, a megmaradás és a többi néppel való testvéri közösség útjára vezette a magyar népet – mondta Erdő Péter bíboros prímás augusztus 20-án a Szent István-bazilika előtti téren bemutatott ünnepi szentmisén, melynek szónoka Marton Zsolt váci megyéspüspök volt. A Magyar Kuríron megjelent tudósítást olvashatják.2026. szeptember 3. csütörtök
Hilda
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt...
Összes program »