CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
» HÍREINK »
Szakmai napon látta vendégül március 7-én a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkerti Intézete szakmérnöki hallgatóit, valamint a Pest Vármegyei Építész Kamara Vác és környéke helyi csoport tagjait a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpont. A Történetikert-kezelő szakmérnök hallgatók, építészek és mérnökök mellett az örökségvédelemben, műemlékvédelemben jártas szakmai munkatársak is nagy érdeklődéssel kapcsolódtak be - közel 60 fő vett részt az egész napos programon.
2025. március 9-én tartotta a Tiszamenti Nagyboldogasszony Közösség ifjúsági találkozóját Kocséron a Gábor Áron Tagiskolában, melynek témája ezúttal „Visszatérés az első szeretethez” volt. A nap folyamán a fiataloknak lehetőségük nyílt lelki elmélyülésre, közösségi önvizsgálatra és vidám csapatversenyre is. Serfőző Balázs beszámolóját adjuk közre a Mente.hu honlapjáról.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia idén is meghirdeti nagyböjti tartós élelmiszergyűjtését, amelynek keretében március 23-30. között a plébániákon a helyi karitász vagy más segítő csoportok közreműködésével gyűjtik a rászorulók számára az adományokat. Alább az MKPK március 16-ai körlevelét olvashatják.2026. április 12. vasárnap
Gyula
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk:...
Összes program »