CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Áprilisban a börzsönyaljai egyházközségek tagjai közös szentévi zarándoklaton vettek részt Balogh László plébános atya vezetésével. Az utazás során nemcsak az örök városba, hanem többek között Padovába és Assisibe is ellátogattak, így Boldog Carlo Acutis sírjánál is tiszteletüket tették. Élményeikről két zarándokot, Králikné Mártát és Kovács Gábort kérdeztük.
A Salgótarján körüli plébániák közössége idén április 28 - május 3. között Medjugorjéba zarándokolt. Az út során lekivezetőjük Varga András plébános segítsége, hitéből fakadó elmélkedései, az énekek és a rózsafüzér ima megnyitották a résztvevők szívét, lelkét és a „remény zarándokaiként” egy közösségként együtt imádkoztak.
Május 13-án az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) és az Országos Egyházművészeti és Műemléki Tanács (OEMT) közel negyven tagja és munkatársa látogatott el Vácra, hogy megismerkedjenek a felújított Nagyboldogasszony-székesegyházzal és Vác más egyházi műemlékeivel, valamint betekintést kapjanak a felújítás során felmerült szakmai kérdésekbe. A látogatókat dr. Varga Lajos váci segédpüspök, az OKGYK igazgatója kalauzolta és fogadta őket Marton Zsolt megyéspüspök is.2026. szeptember 2. szerda
Dorina és Rebeka
Kafarnaumi tartózkodása idején Jézus a zsinagógából jövet betért Simon (Péter) házába. Simon anyósa éppen magas lázban szenvedett. Mindjárt szóltak is neki az érdekében. Jézus a beteg fölé hajolt, parancsolt a...
Összes program »