CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
» HÍREINK »
Március 28-án, pénteken a nagykátai Szent György-templom vendége volt Lackfi János, József Attila- és Prima Primissima-díjas író, költő, műfordító, egyetemi tanár, aki részt vett a közösségi keresztúton, majd a szentmisét követően tanúságot tett hitéről. Az alábbiakban Babinszkiné Karczub Mária szerkesztett beszámolóját tesszük közzé.
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom váci csoportjának vezetője, Pető Csilla szervezésében április 3-án Vácon is elindult a Vándorbölcső kezdeményezés. A programmal a szervezők szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy egy gyermek megszületése nemcsak a családnak öröm, hanem a kis közösségnek is érték.
Hogyan fogadja a hagyományos cigány közösség, ha egy fiú úgy dönt, papi pályára lép, és vállalja a cölibátust? Hogyan fogadja be a cigány származású papokat gyülekezetük, és vajon a származásukra támaszkodva közelebb tudják-e hozni az egyházhoz a cigány embereket? Többek között ilyen kérdésekre ad választ az Apor Vilmos Katolikus Főiskola által kiadott „Sírókkal sírni, nevetőkkel nevetni” című kötet, amelyből hat cigány származású pap és papnövendék élettörténetét ismerhetik meg az olvasók.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »