CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
"Nem lehet azt mondani, hogy az Egyházunk tökéletesen élte az életét, és egyszer csak a semmiből itt termettek ezek a botrányok." Ahhoz, hogy Egyházként a megtérés, a megújulás útjára tudjunk lépni, először be kell vallanunk bűneinket, mulasztásainkat, és szembesülnünk kell a jelenkor valóságával, kihívásaival. Épp ezt a tisztánlátást szolgálja a Paszternák Tamás atyával készült, őszinte és felrázó erejű beszélgetés. Tamás atyát, a Váci Egyházmegye pasztorális helynökét Fekete Ágnes kérdezte a magyar egyház jelenlegi helyzetéről, hitelességi válságáról, a változás és gyógyulás lehetséges útjáról, valamint a hívek és papok helyzetéről.
Szent Mihály főangyal, az egyházmegye egyik védőszentjének ünnepén, szeptember 29-én került sor a tápiósülyi plébánián egy fiatal házaspároknak szóló találkozóra. Erre az alkalomra Pálfalvi Tamás atyához tartozó plébániák - Maglód, Tápiósüly és Tápiószecső - fiatal házaspárjait, családjait várták a sülyi vendéglátó testvérek. A program fő célja a már működő, élő családos közösségek megerősítése, új közösségek elindítása, és ennek apropóján a közös gondolkodás, az irányok keresése volt. Szentgyörgyváryné Horváth-Szabó Erika beszámolóját olvashatják.
A keresztség „lehetővé teszi mindannyiunk számára, hogy meglássuk másokban Jézus személyét és arcát” – hangzott el a püspöki szinóduson. Az október 8-i ülés sajtótájékoztatójáról szóló magyar nyelvű összefoglalót a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola online szellemi műhelye, a Duna-parti Iskola oldala tette közzé, melyet szerkesztett formában olvashatnak.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »