CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
2024. szeptember 11-én az egyházmegyei Szamaritánus Szolgálat intézményeinek vezetői Vácról Mátraházára zarándokoltak. Az egynapos programon intézményvezetők, gazdasági vezetők, vezető ápolók vettek részt, összesen huszonhét fő.
Szeptember 14-én, szombaton a Váci Egyházmegye hitoktatási igazgatósága szakmai napot tartott hittanárok számára a PüspökVác Látogató-és Rendezvényközpontban. Az évente kétszer megrendezett egésznapos program célja, hogy az egyházmegye hitoktatóinak lehetősége adódjon a találkozásra és a közös formálódásra. A szakmai napra, melyen a mai fiatal generáció jellemzőiről, kihívásairól hallhattak előadást a résztvevők, Marton Zsolt váci megyéspüspök is ellátogatott.
„Ígérem, hogy az Evangélium vezetésével járom az üdvösség útját, és missziós küldetésemet minden erőmmel teljesítem!” – vállalták a váci Hétkápolna kegyhelyen tett ígéretükben a Munkásmisszió, az „MM” tagjai. Fogadalmukat, a hagyományos Mária napi búcsún, szeptember tizennegyedikén, szombaton délutánján mondták el a dr. Varga Lajos segédpüspök által celebrált szentmisén. Szurmay Zoltán írását olvashatják.2026. április 11. szombat
Leó és Szaniszló
Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki. Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó...
Összes program »