» HÍREINK » általános »

Egyévi munka után, 2025. május 10-én megkoronázták a szolnoki Szentháromság római katolikus templom tornyát. Szombaton délelőtt Gáspár István plébános megszentelte a földön az újonnan megépített toronysisakot, majd két daruval helyére emelték az aranyozott gömbbel és kereszttel feldíszített rondellát. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál tudósítását szerkesztve adjuk közre.

Május 10-én a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika kertjében négyszáznál is többen vettek részt a Családok Jézusban Közösség hálaadó ünnepén. A szentmise főcelebránsa Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke volt. A Magyar Kurír munkatársának írását olvashatják.

Május 8-án, csütörtökön megnyílt a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény legújabb időszaki kiállítása Időtálló szentségek - várostörténeti kitekintés a betegek szentségén keresztül címmel. A tárlatot – mely kapcsolódik a „Vác 950” sorozathoz, a város első írásos említésének évfordulójához - Dr. Varga Lajos segédpüspök, általános helynök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ (OKGYK) igazgatója nyitotta meg. A megnyitón a vendégeket Koncz Kinga, a Gyűjtemény igazgatója köszöntötte.

2025. május 8-án negyedik alkalommal szervezte meg az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola a Diáklektor elnevezésű egyházi felolvasó versenyt. A szentév témájához kapcsolódva 9 általános- és 2 középiskola 25 diákja vett részt a megmérettetésen a hatvani Szent Adalbert Plébániatemplomban. Pálné Szabó Mária Ilona az iskola igazgatóhelyettesének összefoglalóját olvashatják szerkesztve.

Húsvét előtt két héttel, a Mária köntöse imacsoport szervezésében egy újabb három napos ikonfestő lelkigyakorlaton vettek részt Mátraverebély-Szentkúton a kistarcsai Rózsafüzér Királynője Plébániához tartozó nők, akik valamely helyi kiscsoporthoz tartoznak (Mária köntöse imacsoport, Templomdíszítők, Házas csoport, Feleség csoport, Fonó, AnyaLánya csoport). A lelkigyakorlat középpontjában idén a Pantokrátor ikon állt. Bálint Brigitta lelkigondozó írását szerkesztve olvashatják.
< 1 ... 9 10 11 12 13 ... 582 >