CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Ezentúl a váci Fehérek-templomában (Győzelemről nevezett Szűz Mária-templom) is lehet rendszeresen szentségimádást folytatni minden pénteken 18-19 óra között a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Ebben az időpontban várják azokat a híveket a templomba, akik egy kis időt szeretnének a Szentség közelében csendesen imádkozva eltölteni.
„Minden nap izgalommal megyek be a kórházba, arra gondolva, hogy Uram, mit készítesz ma számomra?” Szita Tamásné Andrea 2006-ban kezdett el a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórházban lelkigondozóként dolgozni. A kórházban ketten vannak ebben a munkakörben, és atyákkal, lelkészekkel együttműködve folytatják a szolgálatot. Nemrégiben felkerestük Andreát, hogy meséljen részletesebben hivatásának örömeiről és kihívásairól.
Az Újhatvani Római Katolikus Általános Iskola április 30-án harmadik alkalommal rendezte meg Diáklektor elnevezésű egyházi felolvasó versenyét, amelyre idén az általános iskolások mellett az egyházmegye és a város középiskoláiból is érkeztek résztvevők. A kezdeményezők remélik, hogy a versennyel felkelthetik a fiatalok érdeklődését a lektori szolgálat iránt.2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Összes program »