CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
A kismarosi hegyoldalon éppen huszonöt éve tűnik fel egy templomtorony: a ciszterci nővérek Gyümölcsoltó Boldogasszony-templomának tornya, amely vonzza és az ég felé irányítja az arra járók tekintetét. Olgi, Zita és Judit nővér a monostor bejáratánál várnak minket fehér-fekete habitusukban. Rendezett világ, harmonikus épületegyüttes, mosolygó arcok fogadnak. Vámossy Erzsébet írását közöljük.
A Váci Zsidó Hitközség május 23-án a váci és Vác környéki zsidóság elhurcolásának 80. évfordulóján tartott megemlékezést a váci Eötvös utcai neológ zsinagógában. Turai János hitközségi elnök üdvözlő szavai után beszédet mondott Rétvári Bence országgyűlési képviselő, Marton Zsolt váci megyéspüspök, Csuka Tamás nyugalmazott református tábori püspök, Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető-igazgatója, Surjányi Csaba, a HIT gyülekezete váci és miskolci közösségeinek vezető lelkésze, illetve Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP pártszövetség polgármesterjelöltje. A kegyeleti szertartást Róna Tamás főrabbi és Raáb Gábor kántor vezette.
Idén 270 éves a Szolnok Belvárosi Szentháromság templom. A kerek évfordulót a helyiek egy hónapon keresztül tartó programsorozattal ünneplik. Ennek keretében a templom búcsújára május 26-án került sor, amelyet a Mustármag Római Katolikus Óvoda nagycsoportosainak műsora nyitott meg, majd szentmisét celebrált Gáspár István plébános, aki a szentek tiszteletére, illetve a templomünnep fontosságára hívta fel a jelenlévők figyelmét.2026. július 26. vasárnap
Anikó és Anna
Abban az időben ezt mondta Jézus a tömegnek: „A mennyek országa olyan, mint a földbe rejtett kincs, amelyet egy ember megtalált. Elrejtette újra, azután boldogan elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette azt a szántóföldet....
Összes program »