CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
A Váci Egyházmegye a közeljövőben ünnepli ezeréves fennállását. Marton Zsolt püspök kezdeményezésére a jubileumi felkészülés részét alkotja egy hároméves tanítás-sorozat, ahol a hívek hitüket, személyes istenkapcsolatukat és közösségük missziós küldetését mélyíthetik el. Ehhez az egyházmegye tematikus előadásokat és ezekhez kapcsolódó tanúságtételeket kínál, amelyet a plébániai közösségek együtt dolgozhatnak fel. A tanítás ima-alkalmakkal kibővítve segítheti a közösségi lelki felkészülést.
Száz évvel ezelőtt, 1924. február 15-én csatolták vissza Magyarországhoz Somoskőújfalut és Somoskőt. A centenáriumi programsorozatot a február 17-ei ünnepség, illetve emlékmise zárta, amelyet Dr. Varga Lajos a váci egyházmegye segédpüspöke celebrált a somoskőújfalui Magyarok Nagyasszonya-templomban Varga András esperes-plébános koncelebrálásával. Az ünnepségen számos érintett - határon innen és túl – vett részt, illetve jelen voltak politikusok, a helyi önkormányzatok és civil szervezetek képviselői, többek között: Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, dr. Szili Katalin, miniszterelnöki főtanácsadó.
"Ha megszületik egy eltérő fejlődésű gyermek, egyszerre kell a szülőnek a veszteséget megélnie, feldolgoznia, másrészről pedig elfogadnia gyermekét, gondoskodni róla." Az eltérő fejlődésű gyermekek szüleinek egész máshogy néz ki az élete, mint az egészséges gyermekeket nevelőké. Segítséget azonban ritkán kapnak, hiszen a fókusz gyermekük fejlesztésén van. A váci MotiVÁCió Mentálhigiénés Képzési Műhelyében, az Apor Vilmos Katolikus Főiskolával való együttműködésben a tavalyi évben indult el először Erőforrás csoport néven sorstársközösség az érintett szülők számára. Szabó Dorottya és Hódsági Júlia gyógypedagógusokat, a csoport vezetőit arról kérdeztük, általában milyen nehézségekkel küzdenek az ebben a helyzetben lévő szülők, és milyen folyamatok zajlanak a segítőcsoportban, amivel új erőt kaphatnak.
A hatvani ferences plébánia szervezésében, a Házasság hete alkalmából a hívek egy négygyermekes házaspár tanúságtételét hallgathatták, majd a hét folyamán a házaspárok keresztútján vettek részt és végül vasárnap szentmisén adtak hálát, ahol Kecskés Attila plébános megáldotta a jelenlévő házaspárokat. 2026. május 23. szombat
Dezső
Amikor feltámadása után Jézus még együtt volt övéivel, Péter látta egyszer, hogy utána jön az a tanítvány, akit Jézus szeretett. Az, aki a vacsorán odahajolt hozzá, és megkérdezte: „Uram, ki az, aki téged...
Összes program »