CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Huszonharmadik alkalommal adták át a Parma fidei – Hit pajzsa díjat. A kuratórium döntése alapján 2023-ban Sebők Sándor, a fóti Szeplőtelen fogantatás templom plébánosa, mesterkanonok, regnumi atya kapta az elismerést. A kitüntetést február 25-én, a kommunizmus áldozatainak emléknapján adták át Budapesten, az Egyetemi (Kisboldogasszony-) templomban.
Február 8-án Vácra látogatott a Caritas Europa vezetője, valamint a nemzetközi Katolikus Segélyszolgálat munkatársai, hogy megismerkedjenek a helyi Karitász munkájával, legfőképp pedig az ukrán menekültek támogatásának módjaival. A baráti hangvételű találkozás apropóját az adta, hogy a nemzetközi segélyszervezetek vezetői február elején szakmai konferencián vettek részt Budapesten. A találkozóról Kovács Gábort, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatóját kérdeztük.
A Galgamenti Nagyboldogasszony Közösség fiataljai találkoztak február 10-én. A Veresegyházi Katolikus Gimnáziumban szervezett találkozó címe ez volt: „Mi az igazi öröm?”. Ezzel foglalkoztak a résztvevő fiatalok az előadások, kiscsoportos beszélgetések és játékok alkalmával. Volt szentmise, melyet Kovács Zsolt ifjúsági lelkész tartott és szentgyónási lehetőség is.2026. június 13. szombat
Anett és Antal
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: „Hallottátok, hogy ezt is mondták a régieknek: „Hamisan ne esküdj, és tartsd meg az Úrnak tett esküdet!” Én pedig azt mondom nektek: Egyáltalán ne esküdjetek! Sem az...
Összes program »