CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Min megy keresztül egy gyászoló és hogyan tud ezekben a folyamatokban egy sortársközösség segíteni? Kiket várnak a gyászcsoportba, mikor érdemes oda csatlakozni? Babai-Szénégető Adrienn mentálhigiénés szakemberrel, gyászcsoportvezetővel beszélgettünk ezekről a kérdésekről, aki a MotiVÁCió Központban meglévő csoportba jelenleg is várja minden érintett személy jelentkezését.
Szeptember elején a csehországi koclirovi zarándokközpontban - amely egyben a Fatimai Világapostolság nemzeti központja – szentmise keretében áldotta meg a Jelenések kápolnájának másolatát, másnéven Közép- és Kelet-Európa Kápolnáját Dominik Duka bíboros. Az ünnepen minden közép- és kelet-európai ország püspöki karát egy-egy püspök reprezentálta, a Magyar Püspöki Konferenciát dr. Varga Lajos váci segédpüspök képviselte.
Október utolsó hétvégéjén 27. alkalommal tartották meg „Imádság-Tanulás-Találkozás” (ITT) címmel az országos diakónus találkozót, amelyre a magyarországi egyházmegyékben szolgáló diakónusokat várták feleségükkel együtt. A kétnapos programnak, amelyen több mint ötvenen vettek részt, a leányfalusi Szent Gellért lelkigyakorlatos ház adott otthont.2026. július 25. szombat
Jakab és Kristóf
Jézus Jeruzsálembe indult. Útközben odalépett hozzá a Zebedeus fiúknak (Jakab és János apostoloknak) anyja, fiaival együtt, és leborult előtte, hogy kérjen valamit. Jézus megkérdezte tőle: „Mit kívánsz?” Ő azt...
Összes program »