CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
A fordítástól a parafrázisig címmel augusztus 28. és 30 között rendezték meg a 34. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az eseményen átadták a neves német szentírástudósról, Joachim Gnilkáról elnevezett díjat, amelyet idén Kocsis Imre biblikus professzornak ítéltek oda. A Magyar Kurír tudósítását rövidítve adjuk közre.
„Az a vágyam, hogy ahol vagyok, ott az Úrral való mély, igaz, őszinte találkozásra segítsem az embereket” – fejtette ki Erik, akin egész beszélgetésünk alatt érezni lehetett a nyitottságot, a fiatalos lendületet, és azt az új szemléletet, amellyel az Egyházra tekint. A szeminaristát Marton Zsolt püspök június 17-én átmeneti diakónussá szentelte a váci Barátok templomában. Eriket kérdeztük hivatása kibontakozásáról, a szeminárium előtt szerzett tapasztalatairól, a papképzés mibenlétéről, de örömmel megosztotta azt is, milyen lelkipásztor kíván lenni a jövőben.2026. május 22. péntek
Júlia és Rita
Amikor (feltámadása után egy alkalommal) Jézus megjelent tanítványainak és velük étkezett, megkérdezte Simon Pétertől: „Simon, János fia, jobban szeretsz-e engem, mint ezek?” Péter így szólt: „Igen, Uram, te tudod,...
Összes program »