CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
A fordítástól a parafrázisig címmel augusztus 28. és 30 között rendezték meg a 34. Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferenciát a Szegedi Dóm Látogatóközpontban. Az eseményen átadták a neves német szentírástudósról, Joachim Gnilkáról elnevezett díjat, amelyet idén Kocsis Imre biblikus professzornak ítéltek oda. A Magyar Kurír tudósítását rövidítve adjuk közre.
„Az a vágyam, hogy ahol vagyok, ott az Úrral való mély, igaz, őszinte találkozásra segítsem az embereket” – fejtette ki Erik, akin egész beszélgetésünk alatt érezni lehetett a nyitottságot, a fiatalos lendületet, és azt az új szemléletet, amellyel az Egyházra tekint. A szeminaristát Marton Zsolt püspök június 17-én átmeneti diakónussá szentelte a váci Barátok templomában. Eriket kérdeztük hivatása kibontakozásáról, a szeminárium előtt szerzett tapasztalatairól, a papképzés mibenlétéről, de örömmel megosztotta azt is, milyen lelkipásztor kíván lenni a jövőben.2026. június 12. péntek
Villő
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám...
Összes program »