CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Ünnepi szentmise keretében huszonkét jelöltet avatott lektorrá Marton Zsolt váci megyéspüspök a máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikában 2023. szeptember 30-án. A lektoravatás során az avatandók különleges megbízást kapnak az Egyháztól Isten igéjének hirdetésére és az abban gyökerező hit ápolására.
A Kiskunlacháza-peregi templom idén lett 250 éves, ebből az alkalomból a helyiek ünnepi eseménysorozattal készültek. Október 1-jén Marton Zsolt megyéspüspök mutatott be szentmisét az ünnep zárásaként és felavatta a templom bejáratánál lévő emléktáblát. Prédikációjában Szent Mihály arkangyalról tanított és a templom történetéről beszélt.
Mario Grech bíboros, a Szinódus főtitkára a világ püspökeihez és papjaihoz intézett levelében arra hívja a híveket a világ minden tájáról, hogy imádsággal csatlakozzanak a püspöki szinódus XVI. rendes közgyűléséhez, amely október 4-én nyílik meg a Vatikánban. A főtitkár ezzel a levéllel emlékeztet mindenkit arra, hogy a zsinati közgyűlés mindenekelőtt lelki esemény, az imádság és a Szentlélek meghallgatása, aki az esemény igazi főszereplője. A részvétel megkönnyítése és a helyi közösségek tagjainak imádságos támogatásának érdekében a Zsinat Főtitkársága egy ünnepélyes záróáldás szöveget készített elő, amelyet különösen a vasárnapi szentmisék végén lehet elmondani, közbenjáró imákkal együtt.
Szeptember 27-én a reggel 8 órakor kezdődő szentmisén a váci Karolina kápolna megtelt hívekkel, hogy a Marton Zsolt váci püspök és Rolik Róbert egyházmegyei családreferens atya által bemutatott szentmisén közösen imádkozzanak Istenhez azért, hogy a megfogant emberi életek megszülethessenek. A 40 nap az életért imához, böjthöz és jelenléthez bárki csatlakozhat november 5-ig. Az alábbiakban Gável András tudósítását olvashatják.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »