CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Koncertek, katekézisek, workshopok, virrasztás és szentmise Ferenc pápával. Megannyi színes programmal várták a szervezők azt a több mint 300 ezer fiatalt, akik augusztus 1. és 6. között Lisszabonba látogattak, hogy a 37. Ifjúsági Világtalálkozóba bekapcsolódjanak. A Váci Egyházmegyéből közel száz fiatal kelt útra, hogy a coimbrai néhány napos előtalálkozót követően maguk is részesei legyenek ennek a világméretű eseménynek a portugál fővárosban. Most őket kérdeztük arról, mi nyújtotta a legnagyobb lelki élményt nekik, milyen hangulata volt az IVT-nek, és milyen kincseket, gondolatokat hoztak magukkal haza.
A Modern Városok Program keretében felújított rónafalui Rózsafüzér Királynője kápolnát Marton Zsolt váci megyéspüspök szentmise keretében áldotta meg 2023. szeptember 24-én. Az ünnepi szentmisén részt vett és szolgálatot teljesített Bieber József plébániai kormányzó, Varga András a salgótarjáni kerület esperese és Hulitka Róbert berceli plébános.
Szeptember 23-án, szombaton újra jubileumi küldötteket fogadott a PüspökVác Rendezvény- és Látogatóközpont Vácon. Marton Zsolt megyéspüspök májusban indította útjára a Váci Egyházmegye ezeréves jubileumára felkészítő találkozókat Ima-katekézis 2023-2026 címmel. A plébániákon megvalósuló készületet küldöttek segítik majd. Most újabb közösségek képviselői csatlakoztak a kezdeményezéshez és hallgatták meg a püspöki buzdítást és a tanítást.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »