CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Marton Zsolt váci megyéspüspök szeptember első vasárnapján ünnepi szentmisét celebrált Romhányban, majd megáldotta a felújított Szent György templomot és plébániát és Isten bőséges áldását kérte a helyi közösségre, akiknek az odaadása, szeretete és adománya nélkül nem újulhattak volna meg az épületek.
Az Isteni Üdvözítő Társasága, ismertebb nevén a szalvatoriánus rend idén 25 éve, hogy megérkezett Magyarországra, és Sződligeten telepedett le. Ebből az alkalomból tartottak hálaadó szentmisét szeptember 2-án az alsógödi Szent István templomban.
A PPKE Hittudományi Doktori Iskolájának vezetője, az Újszövetségi Szentírástudományi Tanszék vezetője, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat elnöke idén ünnepli pappá szentelésének negyvenedik évfordulóját. A korábban már Stephanus-díjjal is kitüntetett író és tudós munkásságát augusztus 29-én Szegeden Gnilka-díjjal ismerték el. Kocsis Imrével papi hivatásának történetéről a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »