CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Február 18-án, szombaton délután Budapesten, a Párbeszéd Házában mutatták be Birgit és Corbin Gams Útikalauz szerelmeseknek című könyvét, mely Szent II. János Pál pápa A test teológiája című tanítását adja tovább közérthető formában. A kötet bemutatója egybeesett a párKatt.hu katolikus társkereső honlap 10. születésnapjával.
„Az idei házasság hete mottója: »A szeretetbe kapaszkodva«. A házaspár akkor képes boldog házasságban élni, ha szüntelenül tanulja ezt a szeretetet” – emelte ki Marton Zsolt váci megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottságának elnöke a házasság hetét lezáró szentmisén, melyet a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban tartottak február 19-én.
Szeretnénk bemutatni, határon innen és túl, közösségi hitéletünk legfontosabb tereit. A templomot, ahová olvasóink járnak, amit a magukénak éreznek, és amelyben nem csak egy épületet látnak, hanem találkozási helyet Istennel és egymással. Ezzel a szándékkal indított pályázatunk egy újabb pályaművét adjuk most közre. A kerepesi Szent Anna-templomról Decsi Péterné írt nekünk.
A zsolnai Vlčince lakótelepen található Hétfájdalmú Szűz Mária plébániatemplomban február 14-én hálát adtak a Zsolnai Egyházmegye megalapításának tizenötödik évfordulója alkalmából.2026. június 11. csütörtök
Barnabás
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait: „Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket!...
Összes program »