CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Több évig tartó felújítást követően kívül-belül megújult a valkói Szent Mihály templom. A felújított templomot szentmise keretében áldotta meg Marton Zsolt váci püspök húsvét második vasárnapján. Az ünnepélyes szertartáson részt vett, mások mellett, Czerván György (Fidesz-KDNP), a terület országgyűlési képviselője.
A Váci Egyházmegye és a rokonság fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett paptestvérünk Nagy András Ellősmonostori címzetes apát, nyugalmazott plébános, Abony város díszpolgára, 2023. április 6-án, életének 90., papságának 65. évében szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz.2026. július 23. csütörtök
Lenke
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,...
Összes program »