CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
A Magyar Falu Program keretében 2021-ben meghirdetett Egyházi Közösségi terek fejlesztése című pályázati támogatás felhasználásával teljes felújítást kapott a ceglédberceli plébánia épülete. A felújított épületet 2023. március 5-én, vasárnap Marton Zsolt püspök atya áldásával adták át a közösség részére, az ünnepi szentmisét követően. Az áldás után a plébániaközösség agapén ünnepelt tovább.
A székesfehérvári családpasztorációs csoport tapasztalatcserére érkezett Veresegyházra a Házasság hete alkalmából, ahol Rolik Róbert atya, a Váci Egyházmegye családpasztorációs referense volt a házigazda. A találkozón Marton Zsolt családreferens püspök is részt vett. Simonics Krisztina írását adjuk közre.
Az Egyházmegyei Karitász 2022. február végén, röviddel az ukrajnai háború kitörését követően segítséget kért az egyházmegye híveitől, és minden jószándékú embertől a hazánkba érkező menekülők megsegítésére. Február 26-ától szervezett módon, önkénteseket és adományokat koordinálva kezelték a rendkívüli helyzetet.2026. augusztus 15. szombat
Mária
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a...
Összes program »