CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Szeptember 1. és 8. között tartották az utóbbi években szentelt katolikus püspökök szokásos római képzési fórumának első turnusát a Krisztus Légiója egyetemi kollégiumban, mintegy 150 püspök részvételével. Magyar részről Kovács Gergely gyulafehérvári érsek, segédpüspöke, Kerekes László, valamint Marton Zsolt váci főpásztor vett részt, akivel a zárónapon Vértesaljai László SJ készített interjút.
Szeptember 9-én, pénteken Balassagyarmaton közös tanévkezdő Veni Sancte szentmisét tartottak a Váci Egyházmegye fenntartásában működő nevelési-oktatási intézmények. A Szentlélek-hívó szentmisét Marton Zsolt püspök mutatta be a balassagyarmati Szentháromság Főplébánián, majd az ünnepség a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Gimnáziumban folytatódott, amely a 2022-23-as tanévben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A szentmisén és tanévnyitó ünnepségen részt vett Balla Mihály a térség országgyűlési képviselője és a Csach Gábor polgármester is.
Fontos állomásához érkezett a 2023-as püspöki szinódus tizenhatodik rendes közgyűléséhez vezető folyamat. A nyár folyamán – a legtöbb helyen ünnepélyes keretek között – lezárult az egyházmegyei szakasz. Ebből az alkalomból beszélgettünk Németh Gáborral, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia irodaigazgatójával.2026. február 28. szombat
Elemér
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a mennyek országába. Hallottátok, hogy a régieknek ezt mondták: „Ne ölj!”...
Összes program »