CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Az idén Vácott rendezett Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében szeptember 20-án Gájer László, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára tartott előadást Keresztényként egy nem keresztény világban – Keresztény emberkép és posztkeresztény alapélmény címmel a PüspökVác Rendezvényközpont Beer Miklós-termében. A Magyar Kurír tudósítását adjuk közre.
Pezsgő érdeklődéssel követi a sokaság a Konstantin téren zajló eseményeket: a hagyományokhoz hűen közösségek, intézmények, szervezetek, mozgalmak mutatkoznak be; beszélgetni hívnak a KATTÁRS szombati napján, szeptember 20-án. Riportunk a Váci Egyházmegye közösségeire koncentrál. A Magyar Kurír tudósításának első részét olvashatják.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt a főcelebránsa annak a szentmisének, amelyet szeptember 20-án Vácon, a Nagyboldogasszony-székesegyházban az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) keretében tartottak. A szertartás egyben az egyházmegyei jubileumi zarándoknap ünnepi szentmiséje is volt. A Magyar Kurír beszámolóját adjuk közre.
A Váci Nagyboldogasszony-székesegyházban szeptember 19-én este hat órakor Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) és az MKPK Caritas in Veritate Bizottsága elnöke, szombathelyi megyéspüspök számos püspök és pap koncelebrálásával mutatta be a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) nyitó szentmiséjét. A Magyar Kurír írását olvashatják.2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »