CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Vác és a Váci Egyházmegye a házigazdája a Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénysorozatának, amelyet szeptember 19. és 21. között rendeznek a Duna-parti városban. A KATTÁRS első napja teremtésvédelmi konferenciával kezdődött Tízéves a Laudato si’ enciklika címmel a váci püspöki palotában. A Magyar Kurír tudósítását adjuk közre.
Lassan negyedszázad telt el azóta, hogy 2002-ben megalakult a Szent Efrém Férfikar, elsősorban azzal a céllal, hogy a bizánci rítusú keresztény világ vokális örökségét kutassa, bemutassa és népszerűsítse. A most már StEFREM néven működő együttes időközben egyre bővülő és szélesedő repertoárjával nemzetközi hírű vokális formációvá vált. A Magyar Kurír interjúját olvashatják.
A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Magyar Örökség díjas Misztrál együttes a szeptember 19. és 21. között Vácon zajló Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) kiemelt meghívottjaként ad koncertet 20-án, szombaton este a váci Konstantin téren, a nagyszínpadon. Az együttes két alapító tagjával, Heinczinger Miklóssal és Török Mátéval beszélgetett a Magyar Kurír munkatársa.2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »