CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Csak úgy záporoztak a kérdések a résztvevőktől Marton Zsolt püspök atya felé, amikor meglátogatta az egyházmegye fiútáborát, amelyet 11 év után rendeztek meg újra. Ezúttal a váci piarista gimnázium adott otthont az egyházmegye településeiről ide érkező, rendszeresen ministráló 10-20 éves fiúknak. A 39 fiatal ötnapos programjának jelmondata „Embert a fedélzetre!” volt, középpontjában pedig az életszentségre törekvés állt, amelyhez Boldog Carlo Acutis élete adta a vezérfonalat.
Balassagyarmaton idén július 24-én tartották a hagyományos Szent Anna-napi búcsút – mely egybeesett a nagyszülők és idősek világnapjával –, melynek főcelebránsa és szónoka Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök volt. A Szentháromság-templom előtt nagy sokaság gyülekezett, többen népviseletben. Minden év júliusában elzarándokol ide a környékbeli falvak népe az Ipolyon innenről és túlról. A Magyar Kurír tudósítását osztjuk meg.2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt...
Összes program »