CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Marton Zsolt váci megyéspüspök május tizedikei videó üzenetében, mint a papnevelésért felelős országos referenspüspök minden kispaphoz szólt bátorító szavaival.
A Váci Egyházmegyében 2020. május 18. hétfőtől a hívek jelenlétével lesznek megtartva a hétköznapi és a vasárnapi szentmisék. Kérjük az időseket és a betegeket, akik veszélyeztetve érzik magukat, vagy hozzátartozói között van, veszélyeztetett, saját és mások érdekében fontolják meg a misén való személyes részvételt. Ahol van rá lehetőség folytatódik a szentmisék online közvetítése. A többiek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel ismét kötelező, az erre vonatkozó korábbi felmentés megszűnik.
A Váci Egyházmegyében 2020. április közepétől - Marton Zsolt megyéspüspök kezdeményezésére - telefonos, illetve e-mail formában lelki segélyszolgálat indult. Az elmúlt egy hónapban a szolgálatban résztvevő szakemberek hetente több hívást fogadtak és segítettek az arra rászorulóknak. A különböző korosztályokból segítséget kérők visszajelzései pozitívak. Hálásak, hogy ebben a kialakult nehéz helyzetben tudnak valakivel beszélni, elmondani/leírni problémáikat, illetve tanácsot kérni.2025. december 7. vasárnap
Ambrus
Abban az időben: Keresztelő János megjelent Judea pusztájában, és így tanított: „Térjetek meg, elközelgett a mennyek országa!” Ő volt az, akiről Izajás próféta ezt mondta: A pusztában kiáltónak szava:...
Összes program »