CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Ismét tanszerek, iskolatáskák gyűjtésével segíti a Váci Egyházmegyei Karitász azokat a családokat, akiknek nehézséget jelent a szeptemberi iskolakezdés költségeit előteremteni. Sok családnak nem csak az iskolakezdéskor, hanem a tanév első hónapjaiban is segítségre van szüksége, ezért a pénzadományokat is szívesen fogadják.
Augusztus 7-ig lehet jelentkezni a főiskola váci és budapesti campusán induló képzésekre.
A közszolgálatok és a One World jegyében harmadik alkalommal, új koncepció alapján szervezte meg gyermektáborát a Váci Kolping Család. Az ötnapos eseményt hosszú készülési és szervezési folyamat előzte meg Kucsák Mónika, Pécsi Ilona és Sisa Sándorné táborvezetők, illetve az ifjúsági csapat részéről. Zengő Ádám szerkesztett beszámolóját olvashatják.
A Szent Jakab-harang ünnepélyes megáldásával vette kezdetét július 26-án a CHETHURTUC 2025 rendezvény, amely Csallóközcsütörtök közössége számára egyházi, történelmi és közösségi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. Az ünnepi szentmisét dr. Varga Lajos váci segédpüspök mutatta be. Felvidék.ma írását adjuk közre.2026. február 6. péntek
Dóra és Dorottya
Heródes Antipász király is értesült Jézus tetteiről, mert híre messze földön elterjedt. Azt gondolta, hogy Jézusnak azért van csodatevő ereje, mert Keresztelő János támadt fel benne a halálból. Voltak azonban, akik azt...
Összes program »