CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Az utóbbi időben egyre több helyen találkozhattak az érdeklődők a Szent Mihály Intézményfenntartó névvel, hiszen az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) márciusban indult közösségi média oldalai is ezen a néven futnak már. Szeptembertől azonban a váci EKIF hivatalosan is ezen a néven szerepel mindenhol. Dr. Puskás Balázs főigazgatóval készült beszélgetés a névváltozásról. A Szent Mihály Intézményfenntartó interjúját osztjuk tovább.
A 2025. július 28 és augusztus 3. között a Rómában zajló szentévi Jubileumi Ifjúsági Találkozón (JIT) 100 fiatal volt jelen a Váci Egyházmegyéből a zarándokok között, Kovács Zsolt ifjúsági lelkész kíséretében. A Váci Ifjúsági Lelkészség beszámolóját adjuk közre a római találkozóról. Helméczy Károly beszámolóját szerkesztve közöljük.2026. március 18. szerda
Ede és Sándor
A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok, sánták és...
Összes program »