CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Harmadik alkalommal találkoztak a nagyothallók és siket testvérek az év során. Ezek a találkozások egy-egy lelki programmal gazdagított közös együttlétet jelentenek. Az első alkalom 2018 tavaszán, Kistarcsán volt. Nyáron, Mátraverebély-Szentkúton folytatódott és a közelmúltban három napos találkozót szerveztek a hallássérültek Fóton.
Szeptember 12-én ünnepelték, a pásztói Margit Kórház kápolnájának búcsúját. A kápolna a Szent Kereszt Felmagasztalására van szentelve. Az ünnepi szentmisére, az osztályokra kihelyezett plakátokkal hívták fel a dolgozók és a betegek figyelmét, valamint az önkéntes beteglátogatók személyesen is megszólították az érintetteket.
A Váci Egyházmegye és a rokonság fájó szívvel, de Isten akaratában megnyugodva tudatja, hogy szeretett testvérünk Dr. Oláh Antal címzetes apát, nyugalmazott plébános, Dunakeszi Város Díszpolgára 2018. szeptember 13-án, életének 99., papságának 74. évében, szentségekkel megerősítve hazatért az Úrhoz.2025. december 22. hétfő
Zénó
Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent: „Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak hirdet engem...
Összes program »