Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK » általános »

„Minden próbatétel, amelyet átéltünk, a javunkat és az üdvösségünket szolgálja.”

A 2018-as év utolsó estéjén hálaadó szentmisét mutatott be Dr. Varga Lajos váci segédpüspök, aki hálát adott az elmúlt esztendőért és kérte az Úristen áldását az elkövetkezőre.
A váci Székesegyház karácsonyi szentmiséjét Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök mutatta be, aki bevezetőjében hálát adott az Úristennek azért, hogy Ő közénk jött és itt maradt velünk az idők végezetéig.
„ Ahol szeretet és jóság ott van az Isten”.

A hagyományokhoz híven az idei évben is karácsonyi énekekkel hangolódhattak a váci székesegyházban a hívek az éjféli misére.
A város egyik vállalkozó polgára együttműködve az egyházközségi karitásszal, a rászorulók számára karácsony előtti ételosztást hirdetett meg.

 <   1 ... 475 476 477 478 479 ... 665  > 

Akadálymentes változat
LÉLEKJELENLÉT
LÉLEKJELENLÉT
MAI NÉVNAP

2026. november 3. kedd

Győző

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”. Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.