» HÍREINK » általános »

Ötven éve tett örökfogadalmat Temesvári Károly Benedek atya, pálos szerzetes, Kóspallag plébánosa. Istennek szentelt életéért 2017. augusztus 28-án, Márianosztrán, a Magyarok Nagyasszonya Bazilikában jubileumi szentmise keretében, adott hálát, Dr. Beer Miklós váci megyéspüspökkel - aki pálos konfrater (szerzetesrend tiszteletbeli tagja) - és szerzetes testvéreivel közösen.

2017. augusztus 29-én megérkezett a Váci Püspöki Palota elé Migazzi Kristóf bíboros, bécsi érsek és váci püspök bronzszobra.
Az alkotást Raffay Dávid szobrászművész készítette.
A szobor talapzatára való állítás pillanatait Cservenák Péter váci értékőrző fényképész örökítette meg honlapunk számára.

2017. augusztus 27-én, vasárnap a templom felszentelésének 10. évfordulóján 18 órakor Dr. Beer Miklós megyéspüspök mutatott be szentmisét a Gödöllői Szentháromság plébánia templomban. Ebben a szentmisében adtak hálát Szecsődi Péter atya 40 éves papi jubileumáért, valamint tizenegyen részesültek a bérmálás szentségében. A szentmise után, az udvaron, agapén vettek részt a megjelentek.

A Katolikus Központi Alapítvány pályázatot hirdet a 2017/2018. évi Szent Imre ösztöndíj elnyerésére. Pályázhat minden 9-15. osztályos középiskolás, vagy felsőoktatási intézményben nappali tagozaton, első diplomás képzésben részt vevő, magyarországi tanintézményben tanuló katolikus fiatal. A pályázatok elbírálása elsősorban a tanulmányi eredmény, az egy főre eső jövedelem, a testvérek, eltartottak száma, a hitoktatásban és a közösségi életben való részvétel alapján történik.

„Szűzanyánk, a te kezedből fogadjuk Isten ajándékát: az emberi életet és az örök életet, valamint a szüntelen áldást, segítséget, békét és csodát.” (Roman Dunylak, Toronto püspöke)
< 1 ... 495 496 497 498 499 ... 588 >