CSALÁDPASZTORÁCIÓ
IFJÚSÁGPASZTORÁCIÓ
TEREMTÉSVÉDELEM
KÓRHÁZLELKÉSZSÉG
CIGÁNYPASZTORÁCIÓ
BÖRTÖNPASZTORÁCIÓ
Templomok miserendje »
Kedves Testvéreim!
Vác Város Önkormányzatának áprilisi ülésén többek között kitüntető címekről is döntöttek a képviselők. A „Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért” díj egyéni kategóriájában a kitüntetést Gyurcsán Csabáné dr. Arnóthfalvy Judit, a Váci Egyházmegyei Karitász igazgatója nyerte el – tájékoztatta a Váci Hírnököt Fördős Attila polgármester.
Szentté nyilvánította XXIII. János és II. János Pál pápát Ferenc pápa vasárnap Rómában. Ez az első eset, hogy egyszerre két pápát kanonizáltak; és arra sem volt még példa, hogy a szentté avatási szertartáson két pápa legyen jelen. A szentté avatási szentmisén XVI. Benedek emeritus pápa, 150 bíboros, 1500 püspök és a világ minden tájáról érkezett 6000 pap; két tucat államfő, illetve uralkodó, tíz kormányfő és számos miniszter, összesen 93 ország delegációja vett részt. A magyar delegációt Áder János köztársasági elnök vezeti, a küldöttségben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviseli a kormányt. Orbán Viktor miniszterelnök magánemberként zarándokolt Rómába. A vaciegyhazmegye.hu hírösszefoglalója.
Huszonegy darabból állt a Váci Egyházmegyei Könyvtár ősnyomtatvány-állománya. Legalábbis ennyiről tudtak, amíg tavaly, egy restaurálás során, le nem bontották Pázmány Péter Acta et decreta Synodi Dioecesanae Strigoniensis (Pozsony, 1629) című kötet borítóját képező pergamenlapot, amelyet középkori kézirattöredéknek véltek. Csakhogy Boros István tudományos főmunkatárs munkája révén bebizonyosodott, hogy a jó állapotban megmaradt lap nem más, mint Gutenberg híres, ún. 42 soros Bibliájának 2. kötetéből a 310. folio, amely a Jelenések könyvének első fejezeteit tartalmazza, Szent Jeromos bevezetőjével.2025. október 25. szombat
Bianka és Blanka
Abban az időben odajött Jézushoz néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus az áldozat vérével vegyítette. Erre Jézus megjegyezte: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak,...
Összes program »