Váci egyházmegye
mainImage
FŐOLDALHÍREINKPROGRAMOKNÉV- ÉS CÍMTÁRTURIZMUSHITOKTATÁSÉLŐ KÖVEK 2023-2026AKOLITUSOKFOTÓTÁRVIDEÓTÁR
SZAKPASZTORÁCIÓK
SZAMARITÁNUS SZOLGÁLATEGYHÁZMEGYEI KARITÁSZKÖNYVTÁRLEVÉLTÁREGYHÁZMEGYEI MÚZEUMSZENT MIHÁLY INTÉZMÉNYFENNTARTÓKAFARNAUM HÁZSZINÓDUSTEMETŐÜZEMELTETŐ KFTMotiVÁCió Képzési KözpontMATER SALVATORISÁLLÁSHIRDETÉSMISERENDEGYHÁZMEGYÉNKRŐLALAPÍTVÁNYAINKDOKUMENTUMTÁRKÖZBESZERZÉSEKGYERMEKVÉDELEMADATVÉDELEMTÉRKÉPKAPCSOLAT

» HÍREINK » általános »

Október 27-én, ünnepélyes keretek között, püspöki szentmisét követően koszorúzták meg Mindszenty József bíboros emléktábláját a felsőpetényi Almásy-kastély előtt.
2013. október 28.
Bizonyára lepillantott a Szent István-bazilika elé, amikor Egyháza – az örökkévalósághoz képest kevesebb mint egy pillanattal a szabadulást követően – oltárra emelte őt.
Szombaton, október 19-én a budapesti Szent István Bazilika előtti téren boldoggá avatták Isten szolgáját, Sándor István szalézi testvért. Vasárnap 11 órakor Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök celebrált ünnepi hálaadó szentmisét Szolnokon, Sándor István szülővárosában. A boldoggá avatásról Ferenc pápa is megemlékezett a vasárnapi Úrangyala imádság után mondott beszédében.
Születésétől hitvalló életén át egészen mártírhaláláig – Sándor István egész élete az akkori Váci Egyházmegyéhez kötődött.
A szentkúti Szűzanya-szobrot a Nemzeti Kegyhely felújítása idejére a budapesti Szent István–bazilikába költöztették. Útközben a Szentkúti Szűzanya „látogatást tett” egyházmegyénk másik híres búcsújáró helyén, Máriabesnyőn.
Tarnai Imre esperes, nagyoroszi plébános jelenlétében, Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök 2013. október 12-én Nőtincsen diakónussá szentelte Miklovicz László akolitust, a Nőtincsi Egyházközség világi elnökét.

 <   1 ... 581 582 583 584 585 ... 607  > 

Akadálymentes változat
KATTÁRS
KATTÁRS
MAI NÉVNAP

2025. október 23. csütörtök

Gyöngyi

OLVASMÁNY / ZSOLOZSMANAPI EVANGÉLIUM

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon! Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Mennyire várom, hogy ez beteljesedjék! Azt...

tovább »

LEGKÖZELEBBI 5 ESEMÉNY
ESEMÉNYTÁR
NEXONWEB BELÉPÉSLEVELEZŐRENDSZERSzentév 2025KATADMIN

A honlap megtekintéséhez ajánlott böngésző: Chrome vagy Firefox legújabb verziója - RSS hír csatornánk

Az oldalon található anyagok módosítás nélkül a vaciegyhazmegye.hu forrásmegjelöléssel felhasználhatók. Adatkezelési tájékoztató

Tájékoztatjuk, hogy a felhasználói élmény javítása, a böngészőprogramjának biztonságos használata, valamint a weboldal forgalmának elemzése érdekében sütiket alkalmazunk.
Kérjük, adja ehhez hozzájárulását az Elfogadom gombra kattintva! Adatkezelési tájékoztató
A Váci Egyházmegye kizárólag statisztikai jellegű sütiket használ, a honlappal kapcsolatban személyes adat kezelése nem történik!

Váltás mobil nézetre

Webfejlesztés: DunaWeb Kft.